A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Két játékos is kikerült, egyet pedig utólag hívtak be az argentin válogatott novemberi vb-selejtezőire…
(Photo by Daiana Panza/NurPhoto via Getty Images)
Az argentin labdarúgó-szövetség megerősítette, hogy Lisandro Martínez és Germán Pezzella kisebb sérülés miatt nem állhat a nemzeti csapat rendelkezésére a novemberi vb-selejtezőkön, pótlásuk érdekében az RC Lens hátvédje, Facundo Medina csatlakozott a vb-címvédő felkészüléséhez.
A két világbajnok alapember helyett bekerülő 25 éves Medina az elmúlt években eseti jelleggel kapott meghívót keretbe, a legtöbbször a mostanihoz hasonlóan, a másik sérülés esetén számoltak vele. Az évek óta Franciaországban légióskodó védő 2020 óta három alkalommal lépett pályára az Albiceleste mezében.
A dél-amerikai kvalifikációs sorozatot tíz forduló után vezető Argentína először csütörtökön Paraguay ellen idegenben lép pályára, majd jövő kedden Perut hazai környezetben fogadja.
Kapusok: Emiliano Martínez (Aston Villa), Walter Benítez (PSV Eindhoven), Gerónimo Rulli (Olympique Marseille)
Hátvédek: Nahuel Molina (Atlético Madrid), Gonzalo Montiel (Sevilla), Cristian Romero (Tottenham), Leonardo Balerdi (Olympique Marseille), Nicolás Otamendi (Benfica), Nehuén Pérez (FC Porto), Nicolás Tagliafico (Olympique Lyon), Facundo Medina (RC Lens)
Középpályások: Enzo Fernández (Chelsea), Leandro Paredes (AS Roma), Exequiel Palacios (Bayer Leverkusen), Rodrigo De Paul (Atlético Madrid), Alexis Mac Allister (Liverpool), Giovani Lo Celso (Real Betis), Enzo Barrenechea (Valencia), Thiago Almada (Botafogo), Facundo Buonanotte (Leiceser City), Nicolás Paz (Como)
Támadók: Lionel Messi (Inter Miami), Alejandro Garnacho (Manchester United), Julián Álvarez (Atlético Madrid), Lautaro Martínez (Inter), Valentín Castellanos (Lazio)
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…