Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Az Újpest kedd délután játszotta le az első felkészülési mérkőzését a spanyolországi edzőtáborában…
(Photo by Mario Hommes/DeFodi Images via Getty Images)
Az Újpest együttese az első félidei hátrány ellenére 2-1-es győzelmet aratott a Gennaro Gattuso által irányított Hajduk Split ellen Murciában.
A horvát együttes már az első negyedóra végéhez közeldve megszerezte a vezetést Roko Brajkovic révén, és az első félidőben további veszélyes akciókat vezetett, de nem tudta növelni minimális előnyét. A csapatok 1-0-s Hajduk-vezetéssel vonultak pihenére. A fordulást követően a lila-fehérek is egyre bátrabban játszottak, több kimaradt lehetőség után a csereként beállt Mamoudou Karamoko a 68. percben a bal szélről jobbal gyönyörűen csavarta a labdát a bal felső sarokba. Tíz perccel később az Újpest a vezetést is átvette, miután Horváth Krisztofer beadását követően Mamoudou Karamoko fejjel is betalált. Mivel az eredmény nem változott, Bartosz Grzelak együttese megnyerte az első felkészülési meccsét.
Az Újpest kezdőcsapatában szerepelt a 27 esztendős Ivan Szaponjics, aki korábban az Atlético Madrid és a Cádiz légiósa is volt, jelenleg pedig próbajátékon tartózkodik az együttesnél.
A negyedik kerületiek a folytatásban a lengyel Slask Wroclaw és a szerb Tekstilac Odzaci ellen játszanak felkészülési meccseket.
Újpest – Hajduk Split (horvát) 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Karamoko (68., 78.), ill. Brajkovic (13.)
Újpest: Piscitelli (Banai) – Nunes (Baranyai), Duarte (Eckl), Kaczvinszki, Gergényi (Kobouri) – Horváth K. (Mucsányi Miron), Lacoux (Tajti), Mező (Onovo), Dénes A. (Sarkadi) – Brodics (Dékei) – Szaponjics (Karamoko)
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Csupán 30 percre volt hozzá szüksége…
2022 óta erősíti a piros-kékeket…
Conceicao félidei cseréi hozták meg az áttörést a Milannak!
Megvan a legfőbb nyári célpont…
Megerősítették 4. helyüket a tabellán!
Így már 8 pontosra nőtt a hátrányuk a listavezető Bayern München mögött!
Egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa…
A BVB jelenleg csak a 11. helyet foglalja el a német pontvadászatban…
Talán erre (még) senki nem számított…
Egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést a bergamói alakulat…
A 62. percben még kétgólos előnye volt a Real Betisnek…
Hatalmas összeget kínáltak érte…
Lehet nem is a játékossal, hanem a klubjával volt a gond?