Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Parma jobbhátvédjét, Woyo Coulibalyt.
(Photo by Luca Rossini/NurPhoto via Getty Images)
A Leicester City együttese a tegnap esti órákban bejelentette, hogy szerződtették Woyo Coulibalyt. A jobbhátvédet a “Rókák” a Parmától igazolták le, a transzfer megvalósulása érdekében pedig 3 millió eurót fizettek. A francia játékos a Le Havre-ban kezdte a pályafutását, majd 2021 nyarán szerződött a Parmához, ahol három és fél évet töltött el. A 25 éves futballista hamar meghatározó tagjává tudott válni az olasz csapatnak, amely az előző szezon végén ki tudta harcolni a feljutást a Serie A-ba. Coulibaly az élvonalban is fontos tagja volt a keretnek, ahol az idény első felében összesen 14 bajnokin és 1 kupameccsen lépett pályára.
Minden sorozatot figyelembe véve Coulibaly a Parma színeiben összesen 88 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 1 gólig és 6 gólpasszig jutott. A “Rókák” hivatalos bejelentése alapján a védelem mindkét szélén bevethető játékos új csapatánál 2029. nyaráig szóló szerződést írt alá. A hírek szerint a kiesés ellen harcoló Leicester City tervez még erősítéseket a téli átigazolási időszakban, elsősorban a védelem tengelyében és balszélső poszton.
Woyo Coulibaly is City 😎
— Leicester City (@LCFC) January 15, 2025
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…