Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea, a francia élvonalbeli (Ligue 1) Saint-Étienne együttesétől igazolt fiatal játékost.
(Photo by Chris Lee – Chelsea FC/Chelsea FC via Getty Images)
A Chelsea hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták a Saint-Étienne tehetségét, Mathis Amougout. Az angolok 15 millió eurót fizettek a franciáknak a 19 éves középpályásért, akivel egy nagyon hosszú 2033-ig szóló szerződést kötöttek meg.
A francia utánpótlás válogatott játékos több kisebb csapatban nevelkedett, első komolyabb klubja a Saint-Étienne volt, amelynek utánpótlásába 2017-ben került be. A klub első számú keretébe az elmúlt nyáron került fel végleg, azóta pedig 19 tétmérkőzésen jutott szóhoz, de gólt és gólpasszt nem sikerült szereznie.
Sajtóhírek szerint a Chelsea trénere, Enzo Maresca az első számú csapatban fog számolni Amougouval a szezon hátralévő részében.
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot
Ennek az eredménynek leginkább a Barcelona örülhet!
A Bournemouth Kerkez Milossal jutott tovább…
Csupán 30 percre volt hozzá szüksége…
2022 óta erősíti a piros-kékeket…
Conceicao félidei cseréi hozták meg az áttörést a Milannak!
Megvan a legfőbb nyári célpont…
Megerősítették 4. helyüket a tabellán!
Így már 8 pontosra nőtt a hátrányuk a listavezető Bayern München mögött!
Egy félidő alatt eldőlt a három pont sorsa…
A BVB jelenleg csak a 11. helyet foglalja el a német pontvadászatban…
Talán erre (még) senki nem számított…
Egy félidő alatt lerendezte a mérkőzést a bergamói alakulat…
A 62. percben még kétgólos előnye volt a Real Betisnek…
Hatalmas összeget kínáltak érte…
Lehet nem is a játékossal, hanem a klubjával volt a gond?