Befejezte pályafutását a Real Madrid emblematikus figurája – HIVATALOS
Az utoljára a nevelőcsapatában szereplő rutinos brazil balhátvéd végleg szögre akasztotta a stoplist…
(Photo by Victor Carretero/Real Madrid via Getty Images)
A Real Madrid és a brazil válogatott egykori meghatározó játékosa, Marcelo csütörtökön a közösségi oldalán keresztül erősítette meg, hogy befejezi pályafutását.
A 36 éves egykori balhátvéd a Fluminense színeiben debütált a felnőttek közt, majd a pályafutása zenitje után visszatért a riói együtteshez, mellyel 2023-ban megnyerte a Libertadores-kupát. Marcelo 2024-ben 17 bajnokin és nyolc nemzetközi kupameccsen jutott szóhoz, jobbára kiegészítő szerepet töltött be a csapatában, novemberben pedig viharos körülmények közt felbontotta a szerződését a klubbal, miután összeveszett az edzőjével.
Ezt megelőzően a legszebb éveit kétségtelenül a Real Madridban töltötte. A brazil 2007 és 2022 között erősítette a spanyol együttest, ezalatt ötször nyerte meg velük a BL-t, hatszor a spanyol bajnokságot, továbbá európai Szuperkupa-győztes és klubvilágbajnok lett az együttessel.
Marcelo mindössze a 14. olyan játékos lett a labdarúgás történetében, aki a Bajnokok Ligáját és a Libertadores-kupát is megnyerte. A brazil karmester előtt Juan Pablo Sorín, Dida, Cafú, Ramíres, Rafinha, David Luíz, Carlos Tévez, Roque Júnior, Ronaldinho, Walter Samuel, Danilo, Neymar és Julián Álvarez győzött mindkét sorozatban.
A tapasztalt labdarúgó 2006 és 2018 között 58 alkalommal lépett pályára a brazil válogatottban, tagja volt a 2013-as Konföderációs Kupa-győztes együttesnek, emellett részt vett a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon is.
Forever grateful 💜#M12 pic.twitter.com/k8GP19sybd
— Marcelotwelve (@MarceloM12) February 6, 2025