Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
A német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy meghosszabbították fiatal játékosuk, Jamal Musiala szerződését.
(Photo by S. Mellar/FC Bayern via Getty Images)
A Bayern München hivatalosan bejelentette, hogy Jamal Musiala új, öt és fél évre szóló szerződést írt alá a klubbal. A 21 éves középpályás korábbi megállapodása 2026-ig volt érvényes, ám Musiala októberben maga is megerősítette, hogy elkötelezett a Bayern mellett, és hosszú távon is a müncheni klub játékosa marad.
„Nagyon boldog vagyok”
– nyilatkozta Musiala a hosszabbítás bejelentése után.
„A Bayern az egyik legnagyobb klub a világon. Itt tettem meg az első lépéseimet a profi futballban, és hiszek benne, hogy a következő években valami igazán nagy dolgot érhetünk el együtt. Münchenben és a klubnál is otthon érzem magam a fantasztikus szurkolóinkkal. Rengeteg célunk van, és izgatottan várom, mit hoz a jövő.”
A Bayern elnöke, Herbert Hainer is méltatta Musialát:
„Az emberek az ilyen játékosok miatt járnak a stadionba. Ő egy igazán különleges tehetség, néha úgy tűnik, mintha nem is vonatkoznának rá a gravitáció szabályai. Elismerés illeti a sportvezetést és az igazgatóságot is. Ez egy nagyszerű nap az FC Bayern számára.”
Musiala gyermekkorában szülőhazájából, Németországból Angliába költözött, ahol a Chelsea akadémiáján nevelkedett nyolc évig. 2019-ben, 16 évesen igazolt a Bayernhez, ahol gyorsan végigjárta a korosztályos csapatokat, majd meghatározó játékossá vált a felnőtt keretben.
A támadó középpályás 193 mérkőzésen 58 gólt szerzett és 38 gólpasszt adott. 2020 szeptemberében, 17 évesen és 205 naposan ő lett a Bayern történetének legfiatalabb gólszerzője a Bundesliga történetében a Schalke elleni 8-0-s győzelem alkalmával – ezt a rekordot később Mathys Tel döntötte meg. Musiala, aki ebben a hónapban tölti be 22. életévét, eddig négy Bundesliga-címet és egy Klubvilágbajnoki trófeát nyert a Bayernnel.
A válogatott szinten Angliában és Németországban is szerepelt utánpótláscsapatokban, végül a német felnőttválogatott mellett döntött. 2021 májusában, 18 évesen mutatkozott be Joachim Löw irányítása alatt, és eddig 38 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, 7 gólt szerezve.
Musiala részt vett a 2020-as Európa-bajnokságon, a 2022-es világbajnokságon és a 2024-es Európa-bajnokságon is, és továbbra is a német válogatott egyik legnagyobb ígérete.
Hier, um eine 𝘈̈𝘙𝘈 zu prägen. 🔴
𝘍𝘊 𝘉𝘢𝘺𝘦𝘳𝘯 und 𝘑𝘢𝘮𝘢𝘭 𝘔𝘶𝘴𝘪𝘢𝘭𝘢 verlängern bis 2030. 🤝
🔗 https://t.co/fZ07ruUbsC#Musiala2030 #FCBayern #MiaSanMia pic.twitter.com/y0dREMzFgL
— FC Bayern München (@FCBayern) February 14, 2025
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Nem sikerült elmozdulni az utolsó helyről…
Dörzsölheti a tenyerét a Real Madrid…
Megkezdte az edzéseket, de ismét fájdalmat érzett a lábában…
Dani Alves-hez hasonlítják…
A fontos meccs előtt, feszült hangulatú nyilatkozat a válogatott csapatkapitányától…
A bizakodó az olasz szövetségi kapitány…
Emelt fővel szeretnék zárni a visszavágót…
Nagyon úgy tűnik, pont került az ügy végére!
Nem történt meglepetés a szombati vb-selejtező mérkőzéseken…
Szorosabb meccset játszottak, mint az első fordulóban…
James Rodriguez és Sergio Ramos után…
Nagyon jól indult a fehérvári karrierje!
Sikerült javítani a vereség után…