La Liga: nagy lépést tett a bennmaradás felé a Girona! – videóval
A spanyol bajnokság (La Liga) 34. fordulóját a kiesés elől menekülő Girona és a 10. helyezett Mallorca összecsapása zárta.
Korán előnybe került a Girona
Jól kezdte a mérkőzést a Girona gárdája, amely már a 10. percben előnybe került. Iván Martin lövését még blokkolni tudták a védők, a labda viszont pont Stuani elé került, aki 8 méterről nagy erővel a hálóba vágta a játékszert, 1-0! A folytatásban is a hazai csapat volt a veszélyesebb, de az első 45 perc során Portu nagy helyzete is kimaradt, valamint Yangel Herrera bombája is kevéssel elkerülte Greif kapuját. A Mallorca viszont támadásban nagyon keveset mutatott, egyetlen Darder lövést lehetett feljegyezni, amit Gazzaniga hárított bravúrral, így Michel csapata egygólos előnnyel mehetett a szünetre.
Ez a győzelem bennmaradást érhet
A második játékrészben sem tudta átvenni az irányítást a Mallorca csapata, sőt a nagyobb lehetőségek ismét a Girona előtt adódtak. Stuaniék azonban nem tudták bevinni a második, mindent eldöntő találatot. A Girona szurkolói így az utolsó pillanatokig izgulhattak, de a vendégek nem tudtak fogást találni a katalán csapat védelmén, így Michel együttese otthon tudta tartani a három pontot. A Girona így több mint három hónap után nyert ismét a bajnokságban, megszakítva ezzel 11 mérkőzéses nyeretlenségi szériájukat. A begyűjtött 3 pontnak köszönhetően pedig 6 egységnyire eltávolodtak a kiesőzónától 4 fordulóval a bajnokság vége előtt.
Girona – Mallorca 1-0 (1-0)
Helyszín: Estadio Municipal de Montilivi Vezette: M. Melero
Gólszerző: Stuani (10.) ill.-
Sárga lapok: –ill. Raillo (32.), Darder (83.)
Kiállítás: –ill.-
Girona: Gazzaniga – Martinez, Lopez, Krejci, Blind – Herrera, Arthur Melo, Martin (Romeu 84.) – Tsygankov, Stuani (Miovski 87.), Portu (Asprilla 84.) Vezetőedző: Michel
Mallorca: Greif – Mojica, Copete (Mascarell 60.), Raillo, Valjent, Maffeo – Darder (Morey Bauza 84.), Samu Costa, Sánchez (Asano 60.) – Rodriguez (Domenech 72.), Larin (Muriqi 73.) Vezetőedző: Jagoba Arrasate
A mérkőzés összefoglalója:
A 34. forduló eredményei:
Péntek:
Rayo Vallecano – Getafe 1-0
Szombat:
Alaves – Atletico Madrid 0-0
Villarreal – Osasuna 4-2
Las Palmas – Valencia 2-3
Real Valladolid – Barcelona 1-2
Vasárnap:
Real Madrid – Celta Vigo 3-2
Sevilla – Leganes 2-2
Espanyol – Real Betis 1-2
Real Sociedad – Athletic Club 0-0
Hétfő:
Girona – Mallorca 1-0
A bajnokság aktuális állása: