Ezúttal a finn harmadosztályban került elő a magyar világvándor
A korábban a világ számos országában megforduló egykori magyar válogatott labdarúgó ismét új környezetben adott életjelet magáról…
A finn harmadosztályú Haka a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy nemrégiben szerződtette az egykori magyar válogatott középpályást, Vadócz Krisztiánt.
A 40 éves középpályás a Budapest Honvéd színeiben színeiben kezdte karrierjét, majd 2002-től 2005-ig erősítette az első csapatot, mielőtt tartalmas légiós pályafutásba kezdett, mely során megfordult Hollandiában, Spanyolországban, Svájcban, Dániában, Indiában, Ausztráliában és Hong Kongban egyaránt, miközben menet közben többször hazatért. Kalandozó életmódja során Indiában sodorta őt össze az élet az akkoriban levezető uruguayi klasszissal, Diego Forlánnal, aki edzői karrierje megkezdése alkalmával csábította Vadóczot az 51-szeres nemzeti bajnok Penarol csapatához. Ezt követően a dél-amerikai országban még a Montevideo Wanderers és a Central Espanol csapatában szerepelt, utóbbitól 2023 januárjában távozott.
Vadócz ezt követően sem vonult vissza, tavasszal a görög negyedosztályú Episkopiban szerepelt, most pedig Északra vette az irányt.
A magyar légiós csapata vezeti a finn harmadosztályú csoportját, miután Vadócz az OPS ellen 4-0-ra megnyert mérkőzésen is gólt szerzett, az Ajax Sarkkiranta 8-0-s legyőzéséből pedig duplázással vette ki a részét.