Megvan Cillessen utódja az Ajaxnál! – hivatalos
Mint ismert, az Ajax holland válogatott hálóőre, nevezetesen Jasper Cillessen a spanyol élvonalban szereplő Barcelonához távozott. Ennek tükrében várható volt, hogy az amszterdami klub megpróbálja megkeresni a megfelelő utódot. Nos, erre nem kellett sokat várni, hiszen a fővárosi gárda bejelentette az új kapus érkezését.
Az Ajax Amsterdam a szezon végéig kölcsönvette a Newcastle United holland portását, nevezetesen Tim Krult – számolt be róla az együttes hivatalos oldala. A 28 esztendős hálóőr közel 160 találkozón védhetett a Premier League-ben, így minden bizonnyal megfelelő utódja lesz Jasper Cillessennek, bár az más kérdés, hogy csak ideiglenes-e.
Tim Krul 2005 nyarán került a Newcastle United utánpótlásába, majd egy évvel később csatlakozhatott a legjobbak közé. A „szarkák” első számú kapusává a 2010/2011-es szezon során vált. Az angol klub színeiben eddig 185 találkozón léphetett pályára.
Németh Boldizsár