Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Mozgalmas napok vannak most London piros felén, ugyanis az Arsenal is beindította a transzfergépezetét. Két új játékos is érkezhet a napokban.
A hírek szerint mind Lucas Perezért, mind pedig Shkodran Mustafiért elfogadták az Arsenal ajánlatokat Spanyolországban, így mindkét labdarúgó a Premier Leagueban folytatja pályafutását.
Lucas Perez a Deportivotól érkezik , a csatárért 17,1 millió fontot fizetett Arsene Wenger, még Mustafi a Valenciától érkezik, ám a német világbajnok ára kétszerese volt Perezének, így ő 35 millió fontjába “fájt” az “Ágyúsoknak”.
A mai, azaz a pénteki napon átesnek az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon Londonban, majd a csapat hamarosan hivatalosan is bejelenti őket.
Wenger, ahogy elmondta költeni fog, nagy kérdés, hogy miért nem tudta eme két transzfert levezényelni a szezon kezdete előtt, ahol máris 5 pontos hátrányba kerültek az éllovasokkal szemben.
Kép forrása: www.goal.com/en
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…