Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Annak ellenére, hogy 2015 nyarán a Fradival (ahol szintén játszott korábban) boronálták össze Tőzsér Dánielt, az átigazolási időszak utolsó napján a Debrecennel kötött három éves szerződést.
Tőzsér 2002 tavaszán, alig 17 évesen mutatkozott be az NB I-ben, a Debrecen csapatában. Egy élvonalbeli meccsel a háta mögött a török Galatasaray labdarúgója lett. 2004 nyarán Furulyás János a Fradi akkori elnöke “Gerai tehetségnek” nevezte mikor leigazolta csapatához. Két évig tartozott a Fradi kötelékébe, mikor is 2006 nyarán elhagyta a Fradit s külföldre igazolt. Tíz éves idegenlégióskodást hátrahagyta az átigazolási időszak utolsó napján Debrecenbe igazolt.
A 31-szeres válogatott Tőzsér Dániel tavaly augusztusban igazolt a szintén Championshipben szereplő Queens Park Rangershez, onnan szerződött most Debrecenbe. Korábban az AEK Athén, a Racing Genk, a Genoa, a Watford játékosa volt.
Endrődi Dávid
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…