Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
A José Mourinho által vezetett Manchester United meggyőzően szerepel mostanában, szombat délután 8 meccsesre duzzasztották jelenleg futó győzelmi szériájukat minden sorozatot figyelembe véve. A szenvedő alany a második ligás Reading volt, Mourinho csapata pedig nem kegyelmezett a “Királyiaknak”, és 4-0-ra kiütötték ellenfelüket. A manchesteriek egykori fantasztikus középpályása, a mostanság szakértőként tevékenykedő Paul Scholes ennek fényében elismerően nyilatkozott hajdani csapatáról.
Scholes egyre magabiztosabb a United sikereit illetően (fotó: BT Sport)
Scholes az FA-kupa-meccset követően beszélt a ManUnitedről, és igyekezett kitérni arra, hogy szerinte mit érhet el ebben a szezonban a Mourinho-csapat.
“A Unitednek pillanatnyilag minden sorozatban komoly céljai vannak” – kezdte mondandóját a vörös hajú legenda. – “Azt gondolom, fantasztikus a csapat jövőképe! Nem tartom annyira meggyőzőnek a Chelsea-t, és a Liverpoolnak is megvannak a problémái.”
Scholes szavai annyiban mindenképpen érdekesek, hogy a Chelsea épp egy 13 meccses győzelmi szérián van túl, míg a Liverpool a legtöbb rúgott gólt elérve 2. helyen áll a bajnokságban. Ráadásul a Manchester United 4-0-s vereséget könyvelhetett el a “Kékek” vendégeként még ősszel.
Másrészről azonban igenis van némi valóságalapja Scholes mondandójának! A Chelsea ugyanis hosszú idő után kikapott a ligában, a Tottenham állította meg nagyon meggyőző játékkal Conte tanítványait. A Liverpool pedig kétszer vezetett a Sunderland otthonában, de képtelen volt megszerezni mindhárom pontot az egyik legfőbb kiesőjelölt ellen. A ManUnited azonban 6 meccset nyert zsinórban – már ami a bajnokságot illeti -, és felzárkózott az élbolyra. A Liverpooltól 5, a Chelsea-től 10 pont választja el Mourinhóékat.
“Amennyiben a United jövő hétvégén le tudja győzni a Liverpoolt, úgy véleményem szerint visszaszáll a bajnoki harcba!” – jelentette ki Scholes a BT Sportnak.
A Manchester United jövő vasárnap nagy rangadót vív, a Liverpool elleni szomszédvári derbire kerül majd sor az Old Traffordon.
Szerző: Draskovics Tamás
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…