Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
A Daily Mail információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Watford szeretné kölcsönvenni a Fiorentina argentin támadóját, nevezetesen Mauro Záratét.
A 29 esztendős csatár nem igazán jut túl sok alkalommal szóhoz a Paulo Sousa által irányított csapatnál, így egyáltalán nem kizárt, hogy januárban váltani fog, ha csak ideiglenesen is. Ráadásul a Premier League légköre nem lenne ismeretlen az argentin számára, hiszen korábban több csapatot is megjárhatott már az angol élvonalban. Záratét jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2018 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 1,7 millió fontra becsüli az átigazolási értékét.
Mauro Zárate a 2016/2017-es idényben ezidáig 9 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Fiorentina színeiben, melyek során 4 alkalommal volt eredményes. Karrierjének eddigi legszebb szezonja a 2008/2009-es kiíráshoz köthető, amikor is a Lazio tagjaként minden frontot egybe véve 41 találkozón 16 gólt szerzett, illetve az Olasz Kupa elnyerésében komoly szerepet vállalt. A Premier League-ben nem mellesleg a Birmingham Cityt, a QPR-t és a West Ham Unitedet járhatta meg.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…