További évekre kötelezte el magát…
Hiába szerette volna megszerezni őt az Aston Villa!
A fordulók óta biztos kiesőnek számító Granadát ütötték ki a katalánok…
Vereséggel zárult Thiago Motta bolognai pályafutása!
Idény közben lépett színre a klublegenda…
Spanyol, angol és olasz légiós is van a névsorban…
Úgy fest pont kerül a Juventus francia bekkjének az átigazolási nyavalyájára. Az biztos volt eddig is, hogy országot és ezzel persze bajnokságot vált a mostanára inkább “Instamenő” labdarúgó, ám az előzetesekkel ellentétben, nem Angliába köt ki.
Még csak nem is kell majd hajóznia. Ugyanis a források szerint ma kora este megállapodásra jutott a Ligue 1-ben szereplő, Olympique Marseille-el. A hírt maga, a transzferek félistene, Gianluca Di Marzio is megerősítette. Meg kellett, mert az első híresztelések egy meg nem nevezett forrástól jöttek. Csak annyit lehetett róla tudni, hogy a Juventushoz közel áll.
Mindenesetre az olasz transzferguru beszámolója szerint, akár már holnap délután áteshet a kötelező orvosi vizsgálaton a 36 éves védő. Evra távozási szándéka nem újdonság már a Juve szurkolóinak. Már a nyáron felmerültek kérdések annak kapcsán, hogy mi legyen a szerződésével. Végül a klub egy 1+1 éves papírt íratott alá a válogatott játékossal. Ám Patrice realizálta, hogy jelenleg nem ő a Juve első számú bal bekkje, miután Alex Sandro jóformán minden helyzetben kezdő Max Allegrinél.
Tán érthető is, hiszen Evra mostanára nem éppen a legjobb formáját hozza. Gyorsasága nagyon nagy mértékben kopott és ezzel együtt az ütemérzéke is. Rengeteg bekapott gólt az ő nyakába lehetne varrni, példának okáért a Milan ellen szuperkupa találkozón, őt verte meg sorozatban Suso, aminek a következménye egy onnan beívelt labda lett, amit Bonaventura sikeresen be is fejelt.
Di Marzio szerint a francia másfél évre kötelezi el magát az új csapatához. Már csak pár, a fizetési bónusszal kapcsolatos dolgot kell tisztázni, de lényegében lezártnak tekinthető a transzfer. Evra 82 találkozón lépett pályára a Juventus színeiben ami alatt 3 gólig és hét 7 gólpasszig jutott el. Érdekességképpen itt jegyeznénk meg, hogy a védő után érdeklődött a Valencia, a Manchester United, a Lyon és a Crystal Palace is.
Szerző: Borbély Szabolcs
Szerződése lejártával távozik…
További évekre kötelezte el magát…
Hiába szerette volna megszerezni őt az Aston Villa!
A fordulók óta biztos kiesőnek számító Granadát ütötték ki a katalánok…
Vereséggel zárult Thiago Motta bolognai pályafutása!
Idény közben lépett színre a klublegenda…
Spanyol, angol és olasz légiós is van a névsorban…
Reményeik szerint megállapodnak…
Igen jó szezont futott a kiesés ellen küzdő csapatban!
A hírek szerint Hansi Flick fogja átvenni a helyét!
A jövő héten születik döntés arról, hogyan tovább…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
2019 októberétől ült a csapat kispadján!
A vasárnapi visszavágón dől el a bajnoki cím sorsa…
A Bajnokok Ligája történelmének egyik legikonikusabb találata!
“Elérkezett az idő, hogy átadjam a helyemet a fiataloknak…”
Pályára lép a La Liga és a Serie A meglepetéscsapata is…
Már a nyári Copa Américán sem lesz ott…
2009 és 2011 között erősítette már őket…
“Komolyabb” ambíciók vezérlik az edzői pályán…