A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Granit Xhaka a tavalyi nyár egyik slágerigazolása volt a Premier League-ben. A londoni Arsenal 45 millió eurónak megfelelő összeget fizetett Xhakáért a német Mönchengladbachnak, tehát igencsak zsebbe nyúltak Wengerék a svájciért. Azonban Xhaka szezonjának eddigi része nem mutat igazán jól, még ha voltak is remek időszakai és emlékezetes találatai. Az “ágyúsok” legendás ex-védője, Martin Keown el is mondta véleményét a 24 éves játékosról.
Xhaka Defour megrúgásáért kapott piros lapot (fotó: Reuters)
Keown annak apropóján beszélt Xhakáról, hogy a svájci válogatott középpályás hétvégén kiállíttatta magát a soros bajnoki mérkőzésen, a szezon során egyébként másodszor. A mostani piros lap azonban igazán súlyos szankciókat von maga után, ugyanis négy mérkőzést lesz kénytelen kihagyni az Arsenal futballistája.
Keown, aki 1993 és 2004 között volt az “ágyúsok” játékosa, eképpen nyilatkozott a Daily Mailnek:
“Ha nem tudod azonnal leszerelni az ellenfeled, le kell lassítanod őt. Fel kell venned a tempóját, és vele tartani, amíg el nem érkezik a megfelelő pillanat. Amikor ott a lehetőség, akkor kell elvenni a játékszert. Ám ha megnézzük Xhaka piros lapjait ebből a szezonból, mindkettőt olyan szituációban kapta, ahol esélye sem volt megszerezni a labdát. Márpedig ha páros lábbal becsúszol, kiállítanak…”
Xhakát 1-0-s Arsenal-vezetésnél küldték le a Burnley ellen, és az emberelőnybe kerülő vendégek a meccs végén ki is tudtak egyenlíteni. Végül azonban az “ágyúsok” emberhátrányban is behúzták a meccset a 98. percben.
“Xhakának el kell hagynia ezt a fajta mentalitást” – folytatta Keown. – “Edzéseken gyakorolnia kellene az egy az egy elleni szituációkat azzal, hogy egy csapattárs rávezeti a labdát. Így megtanulhatná, hogyan kell lelassítani az ellenfelet, mielőtt megkísérli a szerelést.”
Valószínűleg van abban valami, amit az egykori Arsenal-játékos mond, hiszen egy olyan ember szájából hangzik el az építő jellegű kritika, aki több mint háromszáz meccset húzott le ágyús mezben, nyert három bajnoki címet, és tagja volt a híres veretlen Arsenalnak 2004-ben. A négy meccses kényszerpihenő alatt Xhaka el is gondolkodhat Keown szavain…
Szerző: Draskovics Tamás
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…