Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A Manchester Citynek az egyik leggyengébb pontja a védelem. Nyáron ezen szeretne erősíteni Pep Guardiola, és már ki is nézte a megfelelő embert a posztra.
A német válogatott Rüdigerre pályázik a Manchester City, és reményeik szerint már a nyáron le tudják majd igazolni a védőt. A bekk érkezése sokat dobhat a problémákkal küzdő hátsó vonalon. A 24 éves labdarúgóért 30 millió fontot fizetnének a Rómának a Kékek.
A Berlinben született Rüdiger hazájában kezdte meg a pályafutását. 2012-2015 között a VfB Stuttgartot erősítette, és 66 találkozón lépett pályára, ahol 2-szer volt eredményes. 2015-ben döntött úgy, hogy Olaszországban próbál szerencsét, és úgy tűnik bejött neki a fővárosi kaland.
A Manchester City nem késlekedik, mivel már a jövőhéten tárgyalásokba szeretne bocsátkozni a játékos képviselőivel. A Kékek Rüdiger minden mérkőzését figyelték eddig, és a látottak meggyőzték a csapatot arról, hogy megfelelő ember lenne a manchesteri klub számára.
Rüdiger több poszton is bevethető, és ez is sokat dob az értékén. Remekül érzi magát középhátvédként, de ha a jobb szélen kell teljesítenie, az sem okoz különösebb problémát számára.
kép: cloudfront.net
Nagy Gábor
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…