Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) vasárnap este igazi rangadót láthattak a nézők, hiszen a Manchester City és a Liverpool feszült egymásnak. Egy fantasztikus iramú, sok helyzetet hozó mérkőzésen végül 1-1-es döntetlenre végzett egymással a két gárda. A találkozó azonban nem mindenki számára maradéktalanul szép emlék…
Lallana csalódottsága (fotó: Mirror)
A Liverpool középpályása, Adam Lallana ugyanis elképesztően nagy helyzetbe került a mérkőzés hajrájában,öt-hat méteres távolságban állt szemben a City kapujával, ám ahelyett, hogy a tiszta ziccert értékesítette volna, nem találta el rendesen a labdát.
A mérkőzést követően nyilatkozott is az esetről a vörösök 28 esztendős játékosa:
“A meccs után mindenkitől bocsánatot kértem az öltözőben. Feltettem a kezeimet…” – mondta bűnbánóan Lallana. – “Az egy olyan helyzet volt, amiből kaput kellett volna találnom, sőt gólt is kellett volna szereznem. Elnézést kértem a srácoktól, de ők abszolút nem hordtak le, megértőek voltak. Néha megtörténik ilyesmi, nem igaz? Természetesen csalódott vagyok, az lehetett volna a győztes találat, de nem éltem vele.”
Lallana egyébként az értékelések szerint ettől függetlenül remekül játszott a meccsen, mint ahogy az egész szezont tekintve elmondható, hogy minden bizonnyal legjobb liverpoolos időszakát éli. A Premier League-ben 27 meccsen 7 gólt szerzett és 7 gólpasszt osztott ki társainak az angol válogatottban is alapemberré váló futballista.
Íme Lallana kihagyott ziccere:
https://www.youtube.com/watch?v=q_S6SYcx3kY
Szerző: Draskovics Tamás
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…