“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Immár egyértelműen kijelenthető, hogy az angol élvonalbeli Liverpool FC csapatának legnagyobb értéke a 24 esztendős brazil futballista, Philippe Coutinho. A válogatott játékost ennek okán több európai nagy csapat is szívesen elcsábítaná a Mersey partjáról, ugyanakkor a liverpooli vörösök jelezték, nem kívánnak megválni sikereik fő letéteményesétől.
Coutinhót megtartaná a ‘Pool (fotó: Express)
Nemrég Spanyolországban jelentek meg olyan hírek, melyek szerint a Liverpool és a spanyol élvonalban szereplő FC Barcelona tárgyalóasztalhoz ült, sőt a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak Coutinho Katalóniába költözésével kapcsolatban.
Viszont az LFC-hez igen közelálló Liverpool Echo a minap megcáfolta a spanyol lapértesüléseket, és a következőt írta: a Liverpool jelezte a Barcelonának és minden egyes érdeklődőnek, hogy nem adják el Philippe Coutinhót, bármekkora árat is kínálnak érte.
A vörösök nincsenek kényszerhelyzetben a brazil játékos eladását illetően, ugyanis tízes számú spílerük januárban új szerződést írt alá a klubbal, amely 2022-ig szól, és most már ő is a Liverpool legjobban kereső játékosainak sorába tartozik.
Maga Coutinho így nyilatkozott hosszabbításáról és terveiről a Mersey-partiakkal kapcsolatban:
“Azért írtam alá új szerződést, hogy jó pár évig itt maradjak, ugyanis nagy megtiszteltetés számomra ennek a klubnak a mezét viselni. Nagy boldogsággal tölt el, mert itt tárt karokkal fogadtak engem, mindenki támogatott az első napomtól kezdve. Hálás vagyok ennek a klubnak mindenért, ami velem történt az elmúlt néhány évben.”
Persze ahogy mondani szokás, “mindig van az a pénz”, azonban egy dolog világosnak tűnik: bárki is akarja elvinni Coutinhót az Anfield Roadról, készülhet a bankrobbantásra, és talán még akkor se jár sikerrel…
Szerző: Draskovics Tamás
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…