Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
Nagy téttel bírt a hétközi, utolsó előtt Ligue 1 forduló a Monaco számára, mivel a csapatnak egy döntetlen is elég lett volna ahhoz, hogy bajnoki címet ünnepelhessen. A hercegségiek ellenfele a 8. helyezett St Etienne volt. A vendégeknek a legutóbbi alkalommal sikerült pontot csenni Jardim együttesétől.
AS Monaco – St Etinne 2:0 (1:0)
Gólszerzők: Mbappe (19.). ill. –
Annak a tudatában lépett pályára ma este a Monaco együttese, hogy a mérkőzés lefújása után bajnoki címet is ünnepelhetnek. Ehhez mindössze egyetlen pontot kellett szerezniük, mivel az előnyük 3 pont volt a találkozó előtt a második helyezett PSG-vel szemben.
A hercegségiek a mérkőzés folyamán végig győzelemre törtek, nem érték be egyetlen ponttal, mivel hazai közönség előtt győzelemmel szerették volna megünnepelni a bajnoki címüket. A 18. percben Mbappe került 100%-os helyzetbe. Egyedül vihette rá a kapura a labdát. Az ötösről lőtt is, ám a vendégek hálóőre az utolsó pillanatban bele tudott érni a kapujába tartó labdába. A 19. percben már nem hibázott. Falcao remekül indította a fiatal tehetséget, aki most már pontosan célzott, és kilőtte a kapu bal alsó sarkát.
A második játékrész 52. percében tovább növelhette volna az előnyét a Monaco. Falcao ugrott magasabbra, mint a védők. A középre tartó labdát a hazai publikum legnagyobb bánatára hárítani tudta a vendégcsapat kapusa. Az 55. percben a vendégoldalon Nordin került ígéretes helyzetbe. Közelről tüzelhetett a Monaco kapujára, ám a hazaiak portása résen volt, és hárítani tudta a löketet. A 75. percben Germain próbálkozott meg a gólszerzéssel, ám labdája messze elkerülte a vendégek kapuját. A 93. percben ismét Germain próbálkozott, a labda a vendégek hálójában kötött ki. A Monaco két góllal győzte le a St Etienne együttesét, és bajnoki címet is ünnepelhetett egyúttal.
https://www.youtube.com/watch?v=ZRSPemcSGVE
kép: performgroup.com
Nagy Gábor
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…