Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnok a Monaco – VIDEÓ

Nagy téttel bírt a hétközi, utolsó előtt Ligue 1 forduló a Monaco számára, mivel a csapatnak egy döntetlen is elég lett volna ahhoz, hogy bajnoki címet ünnepelhessen. A hercegségiek ellenfele a 8. helyezett St Etienne volt. A vendégeknek a legutóbbi alkalommal sikerült pontot csenni Jardim együttesétől.

1705

AS Monaco – St Etinne 2:0 (1:0)
Gólszerzők: Mbappe (19.). ill. –

Annak a tudatában lépett pályára ma este a Monaco együttese, hogy a mérkőzés lefújása után bajnoki címet is ünnepelhetnek. Ehhez mindössze egyetlen pontot kellett szerezniük, mivel az előnyük 3 pont volt a találkozó előtt a második helyezett PSG-vel szemben.

A hercegségiek a mérkőzés folyamán végig győzelemre törtek, nem érték be egyetlen ponttal, mivel hazai közönség előtt győzelemmel szerették volna megünnepelni a bajnoki címüket.  A 18. percben Mbappe került 100%-os helyzetbe. Egyedül vihette rá a kapura a labdát. Az ötösről lőtt is, ám a vendégek hálóőre az utolsó pillanatban bele tudott érni a kapujába tartó labdába. A 19. percben már nem hibázott. Falcao remekül indította a fiatal tehetséget, aki most már pontosan célzott, és kilőtte a kapu bal alsó sarkát.

A második játékrész 52. percében tovább növelhette volna az előnyét a Monaco. Falcao ugrott magasabbra, mint a védők. A középre tartó labdát a hazai publikum legnagyobb bánatára hárítani tudta a vendégcsapat kapusa. Az 55. percben a vendégoldalon Nordin került ígéretes helyzetbe. Közelről tüzelhetett a Monaco kapujára, ám a hazaiak portása résen volt, és hárítani tudta a löketet. A 75. percben Germain próbálkozott meg a gólszerzéssel, ám labdája messze elkerülte a vendégek kapuját. A 93. percben ismét Germain próbálkozott, a labda a vendégek hálójában kötött ki. A Monaco két góllal győzte le a St Etienne együttesét, és bajnoki címet is ünnepelhetett egyúttal.

https://www.youtube.com/watch?v=ZRSPemcSGVE

kép: performgroup.com

Nagy Gábor