Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
Javában tart a felkészülés a magyar együtteseknél, amelyek közül ketten már túl vannak első tesztmérkőzéseiken is.
Legkorábban a Videoton állt munkába, Marko Nikolic együttese már két felkészülési találkozót is játszott, mindkettőt megnyerte. Elsőként a Skenderbeu, majd az MFK Ruzomberok ellen győztek Juhász Rolandék.
A Ferencváros is lejátszotta első találkozóját, a horvát Slaven Belupo azonban nagy falatnak bizonyult. A többi együttes a napokban lép először pályára, hogy felmérje, hol tart a nyári munkában.
A program:
Balmazújváros
Felkészülés kezdete: június 19., hétfő
Felkészülési meccsek:
június 24., 11.00: Honvéd – Balmazújváros (?)
Budapest Honvéd
Felkészülés kezdete: június 12., hétfő
Felkészülési meccsek:
június 24., 11.00: Honvéd – Balmazújváros
június 28., 17.00: Paks – Honvéd (Telki)
július 1., 17.00: Honvéd – Poli Timisoara (román)
Debreceni VSC
Felkészülés kezdete: június 15., csütörtök
Felkészülési meccsek:
június 24., 18.00: DVSC – Zemplín Michalovce (szlovák)
július 8., 18.00: Mezőkövesd – Debrecen (később jelölik ki a helyszínt)
Diósgyőri VTK
Felkészülés kezdete: június 15., csütörtök
Edzőtábor: június 16-23., Dédestapolcsány
Felkészülési meccsek:
június 24., 17.00: Diósgyőr – Békéscsaba
Ferencváros
Felkészülés kezdete: június 11., vasárnap
Felkészülési mérkőzések:
június 17.: Ferencváros – Slaven Belupo 0-1 (Kaposvár)
Swietelsky-Haladás
Felkészülés kezdete: június 19., hétfő
Felkészülési meccsek:
június 24.: Vasas – Haladás (Bük)
július 1., 14.00: Haladás – Paks (Király-kupa)
július 1., 17.30 vagy 19.00 Király-kupa helyosztó
Mezőkövesd-Zsóry
Felkészülés kezdete: június 15., csütörtök
Felkészülési meccsek:
június 24., 11.00: Mezőkövesd – Gyirmót (Népliget)
június 28.: ellenfél még nem ismert
július 1., 11.00: Mezőkövesd – Kazincbarcika
július 8., 18.00: Mezőkövesd – Debrecen (helyszín még nem ismert)
Paksi FC
Felkészülés kezdete: június 15., csütörtök
Edzőtábor: Telki (június 19-28.)
Felkészülési meccsek:
június 28., 17.00: Paks – Honvéd (Telki)
július 1., 14.00: Haladás – Paks (Király-kupa)
július 1., 17.30 vagy 19.00: Király-kupa helyosztó
Paks – Videoton (időpont, helyszín később)
Puskás Akadémia
Felkészülés kezdete: június 14., szerda
Felkészülési meccsek: ?
Újpest FC
Felkészülés kezdete: június 12., hétfő
Edzőtábor: Ausztria, Aigen im Mühlkreis (június 21-július 1.)
Felkészülési meccsek:
június 24., 18.00: Újpest – SV Ried (osztrák), (Prambachkirchen)
június 27., 18.00: Újpest – Apollon Limassol (ciprusi), (Freistadt)
június 30., 18.00: LASK Linz (osztrák) – Újpest
Vasas FC
Felkészülés kezdete: június 12., hétfő
Edzőtábor: Bük, június 18-26.
Felkészülési meccsek:
június 21.: Vasas – Sturm Graz (helyszín és kezdési időpont később)
június 24.: Vasas – Haladás (Bük)
július 1., 15.30: Vasas – Soproni VSE (Király-kupa, Szombathely)
július 1., 17.30 vagy 19.00: Király-kupa helyosztó
Videoton FC
Felkészülés kezdete: június 8., csütörtök
Edzőtábor: Stegersbach, Ausztria, június 12-21.
Felkészülési meccsek:
június 15.: Videoton – Skenderbeu 1-0 (Scepovic), (Gornja Radgona)
június 18..: Videoton – MFK Ruzomberok 3-0 (Scepovic, Lazovic, Menich (öngól)), (Jennersdorf)
június 21., 17.00: Videoton – Inter Zapresic (horvát), (Stegersbach)
június 22., 16.30: Videoton – FK Rostov (orosz), (Dietersdorf am Gnasbach)
Paks – Videoton (időpont, helyszín később)
Gavalovits Sándor
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!