Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
Az angol élvonalbeli Chelsea és Tottenham csapatát nem fűzi baráti viszony egymáshoz. Összecsapásaik mindig parázs hangulatban telnek, szurkolóik gyakorta szidalmazzák egymást, idén pedig még a bajnoki címért is egymás ellen küzdöttek meg (végül a Chelsea került ki győztesen a csatából). Mindezek alapján az olvasó is el tudja képzelni, micsoda szentségtörésnek számít, ha valamelyik klub játékosát véletlenül rajtakapják, amint a másik csapat dresszét viseli…
Ezúttal márpedig ilyesmi fordult elő. Történt ugyanis, hogy a Tottenham ifjú játékosa, a mindössze 22 esztendős Georges-Kévin N’Koudou lefényképezkedett egy rajongóval. Ezzel még önmagában semmi baj nem lenne, azzal viszont már annál inkább, hogy a képen a Chelsea edzőpólóját viseli a francia szélső!
N’Koudou nem számít alapembernek a Tottenham csapatánál, ugyanakkor idén már többször is lehetőséget kapott a felnőtt csapatban, 17 meccsen pályára lépett. További szárnypróbálgatásainak aligha használt ez a cselekedet, és vélhetően a szurkolóknál is elkönyvelhetett egy jókora fekete pontot…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…