39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Csütörtökön 66 csapat lépett pályára az esti órákban azzal a céllal, hogy előnyt szerezzen magának az Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóira. Pályán volt a Videoton és a Ferencváros, illetve három légiósunk is szerephez jutott klubcsapatában, miközben a Galatasaray és a Lech Poznan is igen távol került a továbbjutástól. Íme az összes eredmény.
Magyar érdekeltségű meccsek
Nomme Kalju (észt)–Videoton 0–3
Ferencváros–Midtjylland (dán) 2–4
Hajduk Split (horvát)–Levszki Szófia (bolgár) 1–0
Kajrat Almati (kazah)–Skënderbeu (albán) 1–1
Bröndby (dán)–VPS Vaasa (finn) 2–0
A Videoton gyakorlatilag Észtországban eldöntötte a továbbjutást, és készülhet a következő ellenfélre, a visszavágó már csak formalitásnak tetszik. Mindeközben a Ferencváros 2:0-ra is vezetett, Priskin ziccert rontott, majd 44 percnyi remek teljesítmény után jött a rémálom, Koch kiállítása, a szépítő találat, a második felvonásban pedig a totális összeomlás. Lássuk be, a remény él, de hárommal nyerni Dániában, arra nem sok realitás mutatkozik. Légiósaink közül Futács és Elek is a kezdőben volt, mindkettő végigjátszotta csapata meccsét. Futács győztes gólt szerzett a bolgár Levszki Szófia ellen, míg a Kajrat Almati hazai pályán nehezítette meg saját dolgát, a párharc pedig nehéz albániai visszavágót ígér Elekék számára. A dán Bröndby magyarja Kalmár Zsolt a 82. percben csereként szállt be az északi derbit nyerő csapatába. Apropó, még egy kis Midtjylland, avagy Korcsmár Zsolt kezdőként játszotta végig a Fradi elleni meccset.
További eredmények
A Vasast az előző körben búcsúztató Beitar hazai pályán ikszelt bolgár riválisával, miközben a holland Utrech egy máltai ikszel nyitotta a sorozatot jó nagy meglepetésre. A Slovan Bratislava hazai pályán kapott ki dán ellenfelétől, miközben a Crvena Zvezda idegenben Kazahsztánban ikszelt. Idegenben szenvedett vereséget a Galatasaray és a Lech Poznan, előbbi ráadásul gólt sem tudott lőni, így nagy bajban van.
Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Botev Plovdiv (bolgár) 1–1
Astra Giurgiu (román)–Zira (azeri) 3–1
Valletta (máltai)–Utrecht (holland) 0–0
Niederkorn (luxemburgi)–AEL Limassol (ciprusi) 0–1
IFK Norrköping (svéd)–Trakai (litván) 2–1
Slovan Bratislava (szlovák)–Lyngby (dán) 0–1
Altach (osztrák)–Dinamo Breszt (fehérorosz) 1–1
Liepaja (lett)–Suduva (litván) 0–2
Zeljeznicar (bosnyák)–AIK Solna (svéd) 0–0
Cork City (ír)–AEK Larnaca (ciprusi) 0–1
Aberdeen (skót)–Siroki Brijeg (bosnyák) 1–1
Osijek (horvát)–Luzern (svájci) 2–0
Shamrock Rovers (ír)–Mladá Boleslav (cseh) 2–3
Panioniosz (görög)–Gorica (szlovén) 2–0
Valur Reykjavík (izlandi)–Domzale (szlovén) 1–2
Inter Baki (azeri)–Fola Esch (luxemburgi) 1–0
Sturm Graz (osztrák)–Mladoszt Podgorica (montenegrói) 0–1
Trencín (szlovák)–Bnei Jehuda Tel-Aviv (izraeli) 1–1
Irtis Pavlodar (kazah)–Crvena zvezda (szerb) 1–1
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–KR Reykjavík (izlandi) 3–1
Rabotnicski (macedón)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 1–1
Ruzomberok (szlovák)–Brann Bergen (norvég) 0–1
Skendija (macedón)–HJK Helsinki (finn) 3–1
Östersunds (svéd)–Galatasaray (török) 2–0
Haugesund (norvég)–Lech Poznan (lengyel) 3–2
Apollon Limassol (ciprusi)–Zaria (moldáv) 3–0
FC Vaduz (lichtensteini)–Odd Grenland (norvég) 0–1
Gabala (azeri)–Jagiellonia (lengyel) 1–1
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…