Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
Újabb fordulat a nyári “Mbappe-sagában.” Az AS Monaco csapata hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy feljelenti azokat a “nagy klubokat” a FIFA-nál, akik nem a hivatalos úton akarnak kapcsolatba lépni játékosukkal.
Forrás: thesun.co.uk
Több top klub is bejelentkezett már a nyáron a 19 éves francia csatártehetségért, akiket most hivatalosan is figyelmeztetett a Monaco. A legtöbb a hír a Real Madridról, a PSG-ről, az Arsenalról, a Manchester Cityről és a Chelsea-ről szóltak, de bármelyikük is érdeklődne, a Monaco nem fogja megkönnyíteni a dolgukat.
“Az AS Monaco sajnálattal veszi tudomásul, hogy európai “nagy” klubok továbbra is kapcsolatban állnak Kylian Mbappéval a klub engedélye nélkül.” – áll a klub közleményében. “Szeretnénk emlékezteti ezeket a klubokat, hogy az ilyen ténykedések ellentétesek a francia labdarúgó-szövetség szabályzatának 221-es cikkelyével, illetve a FIFA játékosok igazolásáról és helyzetéről szóló szabályzatának 18.3-as cikkelyével. Hogy véget vessünk ennek az elfogadhatatlan helyzetnek, az AS Monaco fontolóra veszi, hogy megkéri a francia labdarúgó-szövetséget, illetve a a FIFA-t, hogy fegyelmi eljárást indítson az ügyben a szóban forgó klubok ellen.”
A Monaco viszont nem hozta nyilvánosságra egy klub nevét sem konkrétan, így csak találgathatni tudunk, hogy pontosan kikre gondolnak “nagy” európai klubok alatt.
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…