Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Újabb játékost szerződtetett az újonc Balmazújváros csapata. A mostani átigazolást eddig még hivatalosan nem jelentették be, de a játékosok menüpont alatt már felfedezhettük a nevét. Az MLSZ adatbázisa szerint is, a korábban a Haladás, az MTK és a Pécs színeiben az élvonalban 47 meccsen 3 gólt szerző Rácz Ferenc a klub focistájának tekinthető.
Rácz most már Balmazújvárosban játszik (fotó: pmfc.hu)
Rácz Ferenc a Haladásban nevelkedett ott is lett NB I-es játékos, később Kozármislenybe került kölcsönbe, illetve az MTK focistája is lett. 2013 nyarán Pécsre került, hiszen egykori kozármislenyi edzője Márton Gábor volt a szakmai munka felelőse, ő pedig meg volt elégedve a támadóval. Két évig tartozott a Munkás keretéhez, de az ottani anyagi gondok miatt (megszűnt a csapat) 2015 nyarán a váltás mellett kellett döntenie. Ekkor lett a Mezőkövesd focistája, ahol az NB I-be jutó csapatnak volt a tagja. A feljutás után viszont Pintér Attila nem számított rá, s meglepő módon az NB III-as Győr játékosa lett. A zöld-fehéreknél sem volt meghatározó focista, hiszen összesen tizenkilencszer küldték pályára, ebből ötször kezdőként, tizennégyszer csereként, s négy gólt lőtt. Nyáron visszatért Mezőkövesdre, de Radványi Miklós pár edzés után kijelentette, nem számol a játékossal. Rácz így a következő időben a Balmazújvárosban bizonyíthatja, hogy hiba volt lemondani róla.
Endrődi Dávid
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…