Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
A Szarkák jelenlegi menedzsere, Rafa Benitez 2013 és 2015 között irányította a Napoli együttesét, és most úgy tűnik egykori klubjából hozna vérfrissítést az angol klubhoz.
A Newcastle-nek a brazil középpályásra, Allanra fáj a foga, aki jelenleg a Napolit erősíti. A 26 éves középpályás 2012-ben került a Serie A vonzáskörébe, amikor az Udinese igazolta le őt. 2015-ig szolgált a klubnál és 104 alkalommal léphetett pályára. Ezt követően igazolt a rivális Napoli együtteséhez. Nápolyban 72 találkozón léphetett pályára és 4 gólig jutott.
A Szarkák 10 millió fontot tennének le az asztalra annak érdekében, hogy a Nápolyból Angliába csábítsák a játékost. Nem lesz azonban könnyű dolguk, mert Benitezéknek versenytársaik akadnak a piacon. Két újabb angol klub, a Southampton és a West Brom is be fog jelentkezni a Szarkák kiszemeltjéért.
kép: cloudfront
Nagy Gábor
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”