“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Benjamin Mendy, Kyle Walker vagy Danilo megszerzése után azt gondolnánk a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola elégedett csapata hátsó alakzatával (…)
(Kép: skysports.com)
A nyári átigazolási időszakban szokás szerint nagy a jövés-menés a Manchester City háza táján. Az aktuális átigazolási ablakban Pep Guardiola már jóformán hátvédsora nagy részét lecserélte, azonban a spanyol szakember hangot adott annak, hogy még mindig örömmel látna új játékost a védelembe. “Először is leszögezném, hogy elégedett vagyok Vincent Kompanyval, John Stones-szal, és Nicolas Otamendivel, ugyanakkor, ha a piacon elérhető közelségbe kerül egy középhátvéd, megpróbáljuk majd leigazolni! Tisztában vagyok azzal, hogy a nyáron már így is nagyon sok pénzt költöttünk, de ezek szükséges kiadások voltak, hiszen nem maradt sok játékosunk!” – Vélekedett Guardiola csapata Tottenham elleni, utolsó amerikai felkészülési találkozója előtt (vasárnap 0:00, Tv.: Digi Sport 1).
“Elégedett vagyok a mostani kerettel is, sőt az elmúlt idényben is maximálisan elégedett voltam a játékosaimmal, akiknek egy rossz szavuk nem volt a szezon során. A piacon pedig, igazából ugyan azt csináljuk, mint a többi csapat, hiszen ha lehetőségünk van erősíteni, megpróbálunk élni vele! Ha nem sikerül, akkor sem leszek csalódott, hiszen az átigazolási piac elképesztően drága lett!” – Összegzett Guardiola, aki még ha őszintén sokallja is a játékosok árait, azért csak elköltött már több mint 200 millió fontot a nyáron, hiszen a fentebb említett trió mellett érkezett még a brazil kapus Ederson, a portugál középpályás Bernardo Silva, valamint 10 millió fontért a Vasco da Gama együttesétől a szintén brazil, 19 esztendős Douglas Luiz.
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?