Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Benfica: Eldőlt Ederson jövője! – HIVATALOS

Eldőlt a 23 esztendős brazil portás, nevezetesen Ederson Santana de Moraes jövője. A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primeira Liga) szereplő SL Benfica hivatalos honlapján számolt be arról, hogy az ifjú hálóőr a Pep Guardiola által irányított Manchester City színeiben folytatja pályafutását! 

sport-preview-ederson-moraes

Az SL Benfica 40 millió euró(!) ellenében engedte el Ederson Moraest a Manchester Cityhez.  Az ifjú brazil kapus minden bizonnyal egy öt esztendőre szóló szerződést fog aláírni a Pep Guardiola által vezetett manchesteri gárdával. Az angol klubnak tehát megvan a második nyári igazolása is Bernardo Silva után, aki ugyebár az AS Monaco csapatától érkezett az együtteshez. 

Ederson Moraes 2015 nyarán került az SL Benfica kötelékébe. Első szezonjában másodhegedűsnek számított Julio Cesar személye mellett, míg a 2016/2017-es idényben egyértelműen a lisszaboni gárda első számú portásává vált. A neves portugál csapattal nyert többek között két bajnoki címet és egy Portugál Kupát is.