Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Szalai Ádám a magyar válogatott lettek elleni vb-selejtezőjén sérült meg. Egyelőre csak azt lehetett tudni, hogy csapatában a Bayern elleni bajnokit kell kihagynia, de jelenleg még mindig nem lehet tudni, mikor lesz újra százszázalékos.
Szalai a válogatottban sérült meg. (mlsz.hu)
Korábban az MLSZ úgy tájékoztatta a szurkolókat, hogy a csatárnak a közelítő izomcsoportja sérült meg, majd az előző pénteken a vizsgálatok részleges izomszakadást mutattak ki az érintett területen. Akkor egyből lehetett tudni, hogy a portugálok elleni vb-selejtezőt ki kell hagynia, sőt már a Bayern elleni rangadót is előre vizionálták. A visszatérésről még mindig nem lehet tudni semmit, jelenlegi hírek szerint a Braga elleni El-csoportmeccsen sem játszhat, s jó esély mutatkozik a Hertha elleni “magyar derbi” kihagyására is.
Endrődi Dávid
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…