Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Az Angol Ligakupa tegnap esti utolsó meccsén a Manchester City a West Bromwich Albion otthonában lépett pályára. A papírformának megfelelően győzött a manchesteri gárda, mely Sané duplájával jutott a sorozat nyolcaddöntőjébe.
Sané volt a Manchester City nyerőembere (forrás: bbc.com)
Gyors góllal indult a West Bromwich – Manchester City Ligakupa találkozó Angliában. A vendégek a harmadik minutumban Gündogan – aki december óta először volt kezdő – révén kerülhettek volna előnybe, de a kapus mentett, majd a kipattanót közelről Sané vágta be (0-1)! Gündogan ezután is próbálkozott, de nem jött neki össze a gól, és Sané sem tudott már betalálni a szünetig, pedig adódott lehetősége. Az első félidőben azért egyszer-egyszer megmutatta magát a hazai gárda is, de a fordulásig már több találat nem született, mezőnyben pedig szintén a City volt előnyben.
A folytatásban nem úgy tűnt, hogy túl sima ügy lesz a vendégek számára a meccs, ugyanis a hazaiak a 72. percben egalizáltak! Ekkor Yacob talált be, aki Gibbs szöglete után közelről lőtte a labdát Bravo lábai között a kapuba (1-1)! Viszont hamar jött a fordítás, ugyanis egy mintaszerű kontratámadás végén a West Bromwich helyzete után a vendégek találtak be! A 77. minutumban Sané nagyszerűen tekert a jobb felsőbe, ezzel a német labdarúgó duplázott, a szezonban pedig a negyedik gólját szerezte (1-2)!
A lefújásig nem tudott már egalizálnia a hazai csapat, és a vendégek sem növelték előnyüket, így Sanénak köszönhetően a Guardiola irányította Manchester City hozta a papírformát, és ha csak egy góllal is, de nyert, így bejutott a Carabao Cup, azaz az Angol Ligakupa nyolcaddöntőjébe. A West Bromwich immár 4. alkalommal találkozott a manchesteri kékekkel a Ligakupa történetében, de eddig még egyszer sem sikerült legyőznie a Cityt, beleértve a két klub egymás elleni fináléját is. A legjobb 16 mezőnyében Sané és társai a másodosztályú Wolverhampton ellen lépnek majd pályára Manchesterben.
Angol Ligakupa, 3. forduló
West Bromwich Albion – Manchester City • 1-2 (0-1)
Helyszín: The Hawthorns
Gólszerzők: Yacob (72.), ill. Sané (3., 77.)
https://youtu.be/o9mNo7GNHRA
Az Angol Ligakupa nyolcaddöntőinek párosításai
Tottenham Hotspur – West Ham United
Bristol City (II.) – Crystal Palace
Swansea – Manchester United
Arsenal – Norwich City (II.)
Chelsea – Everton
Manchester City – Wolverhampton (II.)
Leicester City – Ledes United (II.)
Bournemouth – Middlesbrough (II.)
Nagy Dávid
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…