Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Jövő hét végére teljes lesz a 2018-as oroszországi világbajnokság mezőnye, avagy pénteken újabb csapat kvalifikálta magát, ezzel már csak nyolc kiadó hely maradt. Afrikában újabb kérdőjel egyenesült ki.
Noha, Dél-Afrika jelentős labdabirtoklási fölényt tudott kialakítani Szenegál ellen, gólt a vendégek szereztek. Sakho találata a vezetést jelentette, Mkhize öngólja pedig lezárta Dél-Afrika kvalifikációs álmait. Szenegál ezzel hivatalosan is megnyerte csoportját és jövő nyáron története során másodszor lehet ott a vb-n, ahol első ízben 2002-ben nyolcaddöntőig jutott. Nigéria és Egyiptom után tehát újabb afrikai válogatott jutott ki, a fekete kontinensen már csak két kijutó hely maradt.
Hogy Szenegál színeiben kikkel gazdagodott a világesemény? Sakho, Mane, Sane, Koulibaly és Niang nevét nem kell bemutatni az európai topligák követőinek.
Dél-Afrika – Szenegál 0:2 (0:2)
G: – ill. Sakho (12.), Mkhize (38.-öngól)
A “B” jelű kvartettben már korábban elsőlt az érdemi kérdés, Nigéria jutott ki a vb-re. Így a csúnyán alul teljesítő Algéria elleni meccsük már tét nélküli volt péntek este.
Algéria – Nigéria 1:1 (0:0)
G: Brahimi (88.-büntető), ill. Ogu (63.)
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…