Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
A Tuttosport információi szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale szeretné leigazolni a Jürgen Klopp által irányított Liverpool védekező középpályását, nevezetesen Emre Can-t…
Mint ismert, Emre Can jövő továbbra is bizonytalan a Liverpoolnál. A német válogatott futballista szerződése a jelen állás szerint a szezon végén lejár, így ennek köszönhetően januártól tárgyalásokba kezdhet kérőivel. A legnagyobb kérőjeként a Juventus-t emlegetik, de állítólag az Internazionale is bejelentkezett érte.
Emre Can 2014 nyara óta a Liverpool labdarúgója és egyben alapembere is. A német középpályás már a legelejétől meghatározó tagnak számít a vörösöknél, így az ő távozása mindenképp komoly érvágást jelentene a liverpooli alakulatnak. Emre Can ezidáig összesen 149 tétmérkőzésen léphetett pályára a Liverpool színeiben, ezeken pedig 12 alkalommal volt eredményes.
Németh Boldizsár
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…