Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 15. fordulójának vasárnapi játéknapján az André Breitenreiter vezette Hannover a Julian Nagelsmann által irányított Hoffenheimet látta vendégül. Az ezt megelőző találkozón a sereghajtó Köln a Freiburgot fogadta…
A Hoffenheim számára óriási lehetőséget hordozott magával a mai mérkőzés, hiszen Nagelsmann legénysége egy esetleges győzelemmel felléphetett volna akár a dobogó alsó fokára is. A Hoffenheim a szezon elején remekül teljesítő Hannoverhez látogatott, ám az utóbbi hetekben viszont gyengélkedik Breitenreiter csapata. Nos, a négy meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatot ma sikeresen megtörte a hazai csapat, amely végül 2-0-ra tudta felül múlni a papíron talán esélyesebbnek mondható Hoffenheimet. A vezetést a találkozó 59. percében szerezte meg a Hannover, méghozzá csodacsereként kikiáltott Fullkrug találatával. A 85. minutumban pedig jött a mindent eldöntő gól, ekkor a szezon elején remekül futballozó, az utóbbi összecsapásokon viszont leginkább csereként pályára lépő Martin Harnik jóvoltából.
Hannover – Hoffenheim 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Fullkrug(59.), Harnik(85.) ill. –
Korábban játszották:
“Szegény embert még az ág is húzza” – Így lehet értékelni a kora délutáni mérkőzést a Köln szemszögéből. A sereghajtó, eddig nyeretlen együttes számára nagyon fontos lett volna a három pont begyűjtése, hiszen a szintén kiesés ellen harcoló Freiburg volt a gárda vendége. A Köln számára nagyon jól indult a találkozó, hiszen már a 8. percben megszerezte a vezetést Klunter góljának köszönhetően. A 16. minutumban pedig jött Guirassy, s megduplázta csapata előnyét, a 29. percben pedig Stanko öngóljával már hárommal ment a Köln. Az első félidő véghajrájában aztán Petersen találatával szépített a vendég Freiburg, de a hazai gárda így is megnyugtató előnnyel vonulhatott pihenőre. Mindhiába volt olyan az összecsapás folyamán, hogy a Köln 3-0-ra is vezetett, mivel végül a Freiburg tudott diadalmaskodni. A második játékrészben két büntetőt is kapott a vendég gárda, Petersen mindkettőt értékesítette is, rajta kívül pedig még Haberer volt eredményes.
Köln – Freiburg 3-4 (3-1)
Gólszerzők: Klunter(8.), Guirassy(16.), Stanko(29., öngól) ill. Petersen(39., 65., büntető, 90., büntető), Haberer(65.)
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…