Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Az angol bajnokságban listavezető Manchester City menedzsere, Pep Guardiola nemtetszését fejezte ki az angol bajnokság különösen kegyetlen ünnepi menetrendje miatt.
A Man. City hiába áll meggyőző, 15 pontos előnnyel a Premier League élén Pep Guardiola mégsem maximálisan elégedett. Az ünnepi nagy forgatagban ugyanis a manchesteriek elveszítették előbb Vincente Kompanyt, majd Gabriel Jesus is kidőlt a sorból – A brazil akár több mint egy hónapig is harcképtelen lehet.
“Gabrielt elveszítettük nagyjából 4-6 hétre. Csak remélni tudjuk, hogy a vártnál előbb térhet vissza.” – Kezdte okfejtését Guardiola csapata Watfrod elleni újévi győzelmét követően.
A Barca korábbi sikeredzője ezt követően elmondta azt is, hogy csapatából Kevin de Bryune játszott ugyan a Watford ellen, de még nem 100%-os, ahogy az a Kyle Walker sem, akire a keddi meccset követően alapos orvosi vizsgálatok várnak, hiszen a jobbhátvéd fájdalmakra panaszkodott az öltözőben.
“Mindenki láthatta, hogy az elmúlt időszakban mennyi sérülés történt a játékosokkal. Egyszerűen kinyírjuk így őket! Az illetékeseknek mérlegelni kellene mindezt! Nem normális dolog ugyanis, hogy 31-én futballozol, majd két nap múlva újra pályára kell lépned. A sok nagyszerű futballistáért járnak az emberek meccsre. Véleményem szerint a mennyiség helyett a minőséget is figyelembe lehetne venni.” – Tette még hozzá Guardiola, megjegyezve azt is, hogy nem az angol foci hagyományai ellen van, csupán jó lenne látni, ha kevésbé lenne zsúfolt a csapatok programja: “A hagyomány az hagyomány. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a Boxing Day-t, ami egy nagyszerű tradíció Angliában, el kellene mondjuk halasztani. De azt figyelembe kell vennünk, hogy a játékosoknak szüksége van a regenerációra. Nézzék csak meg mennyi izomsérülés történik ebben az időszakban! Nem futballozhatsz két naponta, hiszen nem a teniszről, vagy a kosárlabdáról beszélünk.”
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”