Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
Ugyan éppen nem szenved hiányt középpályásokból, de a hírek szerint a francia bajnokságot vezető Paris Saint-Germain kinézte magának a Chelsea középpályását, N’Golo Kantét.
Kissé öregedőben, fáradóban van a Paris Saint-Germain kerete, amelynek már csak a bajnokságra és a kupára kell koncentrálnia, lévén a héten kiesett a Bajnokok Ligájából. A francia együttes a nyáron valószínűleg komoly vérfrissítésen fog átesni, lévén már hat játékosuk is 30 felett jár.
Szinte biztosra vehető, hogy a gárda korábbi stabil védekező középpályása, Thiago Motta távozik. A korábbi olasz válogatott játékos idén már 36 esztendős lesz, és a szerződése is lejár. Az egyre gyakoribb kisebb-nagyobb sérülései pedig alig engedik játszani. A szintén már harmincas Lassana Diarra (33) januári szerződtetése pedig csak ideiglenes megoldásnak számít.
Állítólag a PSG terve az, hogy nyáron megszerezzék a Chelsea párizsi születésű szűrőjét, N’Golo Kantét. Nem lesz könnyű dolga Unai Emeryéknek, ugyanis a francia válogatott középpályás alapembernek számít a londoniaknál, igaz a „Kékek” már régebben is váltak meg fontos láncszemektől, ha kaptak egy jó ajánlatot akár Kínából, akár Párizsból.
Kanté jelenlegi szerződése 2021 nyaráig érvényes a Chelsea-vel, a transfermarkt.de pedig minimum 60 millió euróra saccolja az értékét.
Balogh József
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…