Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Közleményben jelezte a DVTK klubvezetése, megbüntetik az élvonalbeli csapat játékosait az elmúlt időszak gyenge szereplése miatt.
Az utóbbi hetekben nem tudta áttörni az ellenfelek jelentette akadályt a Diósgyőr. – fotó: nso.hu (archív)
Másfél hónapja szenved a DVTK a bajnokságban, legutóbb március 3-án, a Ferencváros ellen tudott nyerni Bódog Tamás együttese, amely azóta mindössze két pontot tudott begyűjteni a borsodi együttes, így igen közel került a kiesési zónához, miközben a Magyar Kupától is búcsúzott a csapat.
A közleményben nemcsak fizetés megvonás szerepel.
„Félhavi fizetésüknek megfelelő összegre büntette meg a labdarúgókat a DVTK. A pénzbüntetés mellett a játékosok kötelesek leadni a használatra kapott személygépkocsikat április 17-én, kedden. Az intézkedést az utóbbi hetek eredménytelensége és a mutatott hozzáállás miatt hozta meg a klub.”
A következő hetekben sem lesz könnyebb dolga a diósgyőrieknek, lévén a közvetlen riválisok közül játszanak a Puskás Akadémiával, a Mezőkövesddel is. Míg az utolsó négy fordulóban a bajnoki címért versenyt futó Ferencvárossal és a Videotonnal is összecsapnak, de a dobogóra pályázó együttesekkel is csatáznak, így játszanak a Debrecennel és az Újpesttel idegenben, a Paksot pedig fogadják majd.
~GS~
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…