Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vida parádés gólt szerzett, idegenben is legyőzte a címvédőt a DAC!

A szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga) bajnoki rájátszásának hatodik fordulójában a dunaszerdahelyi DAC a címvédő Zsolna otthonában utazott. Marco Rossi tanítványai győzelem esetén nagyon közel kerültek a nemzetközi porondhoz.

2891

1. félidő: Remek iramban vette kezdetét a találkozó, az első gólszerzési lehetőség a 3. percben a vendégek előtt adódott Živkovič lövése azonban gyengére sikeredett. Két perccel később a hazaiak óriási lehetőséget szalasztottak el, a Zsolna csapatkapitányának ziccerét az 50. mérkőzésén pályára lépő Patrik Macej védte bravúros mozdulattal. A remek iram a 6. percben egy újabb DAC helyzettel folytatódott, egy szögletet követően Vida fejelt Ljubičič elé aki kiszorított helyzetből a kapu mellé lőtt. A 26. percben a sárga lapos eltiltását töltő Kalmár Zsoltot helyettesítő Herc próbálkozott meg egy távoli bombával a fiatal játékos lövése pedig kis híján meglepte a zsolnai hálóőrt aki egy röplabdát idéző mozdulattal ütötte ki a játékszert. Ezt követően a sárga-kékek egyre több lehetőséget alakítottak ki, a hazaiak kapuja egy percre sem szabadult fel. A címvédő nem is bírta sokáig kapott gól nélkül, a 35. percben Záhumenský labdaszerzését követően kiváló labdát küldött középre amit az utóbbi hetekben remek formába lendülő Vida Kristopher bombázott a jobb felsőbe. A magyar játékos ezzel negyedik találatát szerezte az idei kiírásban.

2. félidő: A második játékrész elejét ismét a vendégek kezdték jobban és a 49. percben egy remek támadás végén Herc talált a címvédő kapujába kétgólosra növelve a sárga-kékek előnyét. A Zsolna válasza szinte a középkezdés után érkezett miután Mraz üresen kapta a játékszert kihasználta lehetőségét és a hálóba juttatta a címvédő szépítő találatát. A remek iram a folytatásban is kitartott, ami az 59. percben újabb vendég gólt eredményezett, Zsivkovics labdaszerzését követően Herc elé passzolt aki mértani pontossággal lőtte ki a jobb alsót. Hat perccel később Bayo végleg eldönthette volna a három pont sorsát lövését azonban nagy bravúrral hárította a hazai hálóőr. A mérkőzés 68. percében a zsolnai együttes ismét egygólosra csökkentette hátrányát, miután Mihalik közvetlen közelről vette be Macej hálóját. A mérkőzés hajrájában mindent elkövetett a címvédő az egyenlítés érdekében, a sárga-kékek azonban állták a zsolnai rohamokat és idegenben is legyőzték a címvédő Zsolnát és óriási lépést tettek a nemzetközi porond felé.

MŠK Zsolna – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 2-3 (0-1)
Helyszín:Pod Dubňom, Žilina , Vezette: Dušan Sedlák
Gólszerzők: Mráz (50.), Mihalik (69.) ill. Vida (35.), Herc (49., 59.)
Sárga lapok: Kaša (41.) ill. Bayo (41.), Herc (90+2.)
Kiállítás:

Zsolna: Volešák – Holúbek (Balaj 67.), Hančko, Kaša, Vallo – Bičachčjan (Kačer 56.), Diaz, Škvarka – Mráz, Mihalík, Janošík (Kubík 56.).Vezetőedző: Guľa

DAC: Macej – Zahumenský, Šatka, Huk – Davis (Kone 83.), Pambou, Herc, Ljubičič, Živkovič – Bayo (Mervó 86.)Vida (Divkovič).Vezetőedző:M.Rossi

A tabella állása:

DAC