Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
Ahogy arról már mi is többször beszámoltunk a Manchester United támadója Anthony Martial elégedetlenségét fejezte ki a csapata hozzáállásával az ő szerződéshosszabbítása kapcsán. Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy ez a távozáshoz vezet.
A francia válogatott ügynöke ugyanis elmondta, hogy játékosa döntött:
“Hosszas gondolkodás után és megvizsgálva a lehetőségeinket, Anthony úgy döntött, hogy el akarja hagyni a Manchester Unitedet.” – kezdte Philippe Lamboley az RMC Sportnak.
“Rengeteg lehetőségünk van, de ezekről egyelőre korai lenne beszélni. Majd Anthony a jövőben elmond mindent.”
“A Manchester United hosszabbítani szeretett volna vele és nem szerette volna elengedni, de nem sikerült megegyeznünk hónapok óta.”
Martial szerződése egyébiránt 2019 nyaráig tart a “Vörös Ördögökkel”, ami azt jelenti, hogy ha nem hosszabbítanak az idén nyáron akkor téltől szabadon tárgyalhat más csapatokkal.
A 22 éves támadó a tavalyi szezonban 45 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 11 gólt és 9 gólpasszt osztott ki.
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált