A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő West Ham United együttese igencsak aktív ezen a nyáron, már ami az új játékosok szerződtetését illeti. A délelőtt folyamán már beszámoltunk a francia válogatott Issa Diop érkezéséről, most pedig egy hálóőr leigazolását is bejelentette a londoni klub.
Lukasz Fabianski neve bizonyára sokak számára ismerősen cseng. A 33 esztendős kapus éveken át volt az Arsenal szolgálatában, de első számú portásként sohasem számított rá Arsene Wenger. 2014-ben az „Ágyúsoknál” lejárt a szerződése a lengyelnek, akire a Swansea csapott le. Az ott eltöltött négy szezonban teljesen alapemberévé vált a csapatnak, s lényegében kirobbanthatatlan volt a kapuból, ez idáig.
Fabianskit ugyanis a West Ham United 8 millió euróért szerződtette három esztendőre. Bár az átigazolási díjat a klub nem erősítette meg hivatalosan, de a transfermarkt.de ennyiről számol be. A 45-szörös lengyel válogatott jelenleg Oroszországban tartózkodik a világbajnokságon nemzeti csapatával, s majd a torna és a nyári pihenője után csatlakozik a „Kalapácsosokhoz”.
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!
Több PL-sztár is kimaradt a névsorból…
A Puskás Aréna lehet a beugró helyszín…
Hosszú távra írhat alá a támadó szellemű labdarúgó…