A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Rendkívül sikeres négy esztendőt követően távozott a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő PSV Eindhoven éléről Phillip Cocu, akinek a helyét a klub korábbi kiválósága, Mark van Bommel veszi át. Természetesen Cocu sem marad állás nélkül, hiszen ő pedig idén nyártól a Fenerbahce kispadján láthatjuk…
Phillip Cocu három esztendőre szóló szerződést írt alá Fenerbahce együttesével – számolt be róla a klub hivatalos weboldala. A holland szakember annak a Aykut Kocaman helyét örökölte meg, aki már másodszorra irányíthatta a török sztárcsapatot, az első érája sikeresebbnek bizonyult a másodiknál, hiszen 2010 és 2013 között bajnoki címet és két Török Kupát is nyert a Fenerrel.
Az utóbbi években nem igen akar összejönni a bajnoki arany a Fenerbahce számára, legutóbb 2014-ben ért fel Törökország tetejére az ország egyik legnagyobb múlttal bíró klubja. Azóta pedig gyakorlatig szezonként váltja a csapat edzőit az együttes vezetősége. Phillip Cocu tehát koránt sem kis nyomással veszi át a Fenerbahce irányítását, a holland szakember négy nagyon sikeres év után távozott a PSV Eindhoven éléről. A nagy múltú együttessel három bajnoki címet és két Holland Szuperkupát nyert többek között.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…