A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
A világbajnokságon egyre inkább formába lendülő svájci támadó, Xherdan Shaqiri vélhetően klubot vált a nyáron – a brit sajtó már azon ötletel, hol köthet ki végül.
A Stoke City idén kiesett a Premier League-ből, így jó eséllyel több játékosától is megválik majd. Közéjük tartozhat Shaqiri is, akinek könnyen lehet, hogy túl nagy a fizetési (és más) igénye ahhoz, hogy maradjon a másodosztályban is. Épp ezért adja magát, hogy eligazoljon.
Az Express Chris Kamarát kérdezte erről, a korábbi játékos pedig a legutóbb BL-döntőt játszó Liverpoolt hozta fel. Szerinte biztos, hogy remekül teljesítene a Vörösöknél, ahol mindig van hely a topjátékosoknak – márpedig Shaqiri abszolút ilyen. Egy szezon hosszú és nagyon sokat érhet, ha van egy olyan futballista a keretben, mint ő.
A Pool már bejelentett két érkezőt és úton van már a harmadik is: Keita és Fabinho már hivatalosan is vörösben folytatják, a francia Fekir érkezését pedig már sokan biztosra veszik. Hozzájuk csatlakozhatna adott esetben a svájci futballista, aki jelenleg épp a nemzeti csapatban alkot a vb-n.
A lap azt írja, hogy 12 millió fontért már vihető is Shaqiri, ami egy elég alacsony ár egy ilyen futballistáért. Nem lenne meglepő, ha sokan bejelentkeznének érte a közeljövőben. Folytatása következik.
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…