Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
A francia élvonalben szereplő Saint-Étienne együttese hivatalos honlapján erősítette meg szerződtette a tunéziai válogatott egyik alapemberét Angliából.
A francia Ligue 1-ben szereplő Saint-Étienne hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Sunderland együttesétől a tunéziai válogatott Wahbi Khazri-t. A zöldek 7 millió euróért igazolták le az idei vb-n két gólt is szerző támadó középpályásként és szélsőként is bevethető játékost. Khazri 2022-ig szóló szerződést kötött új klubjával.
A 27 esztendős válogatott futballista számára nem lesz ismeretlen a francia élvonal közege, hiszen korábban már futballozott a Bastia, Rennes és Bordeux együttesében is. Legutóbb pedig az angol Sunderland együttesében rúgta a bőrt, majd kölcsönadták. Az előző idényt végül a Rennes együttesénél töltötte kölcsönben és 29 mérkőzésen 11 gólig jutott.
Kép forrása: Saint-Étienne hivatalos honlapja
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…