Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a német válogatottól visszavonuló Mesut Özil kapcsán többen is elmondták már a véleményüket. Így volt ezzel Uli Hoeness is, akinek teljes mondandóját érdemes lehet felidézni!
(Kép: marca.com)
A Bayern München elnöke ugyanis nem fogta vissza magát! “Örülök, hogy vége az egésznek! Évek óta alibizik, sz**** játszik! A 2014-es világbajnokság előtt nyerte meg az utolsó párharcát! Most meg elrejti magát és a pocsék teljesítményét a fényképe mögé. Amikor a Bayern az Arsenallal játszott, mindig is őt támadtuk, hiszen ő volt csapata gyenge pontja. A válogatottban talán San Marino ellen tudott jól futballozni. Nélküle a válogatott csak jobb lehet!” – Kezdte a bajorok sportvezetője, aki nem állt még meg ennyinél.
“Senki nem kérdőjelezte meg, hogy a világbajnokságon milyen gyenge volt! A 35 millió követője (az interneten), akik természetesen nem a valóságban élnek, meg van győződve arról, hogy fenséges volt, mert adott egy keresztlabdát. És még képesek másokat hibáztatni (a szövetséget, a válogatott stábját stb.) Németország megújulni készül, így sportszakmai szempontból a lehető legjobb, hogy Özil is abbahagyja!” – Jegyezte még meg Hoeness, aki a német Sport1-nek nyilatkozott.
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…