A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Már a világbajnokság előtt is volt róla szó, hogy az Atletico Madrid horvát védője, Sime Vrsaljko elhagyja a csapatot, ám ez a hír most hivatalossá is vált. A játékos Olaszországban folytatja pályafutását.
Forrás: sempreinter.com
Az Atletico Madrid hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy Sime Vrsaljko az Interhez kerül kölcsönbe egy évre, ám az olaszok vásárlási opcióval is rendelkeznek rá, ha mindkét fél elégedett lesz a közös munkával. Az átigazolás még nem ment teljesen végbe, a játékosnak még részt kell vennie a kötelező orvosi vizsgálaton és alá kell írnia a papírokat.
Vrsaljko 2016-ban csatalakozott az Atletico Madridhoz a Sassoulo csapatából 16 millió euró ellenében. Összesen 54 tétmeccsen lépett pályára, ezeken pedig 1 gólt és 7 asszisztot jegyzett.
A horvát szélső helyére a PSV-től érkezik Santiago Arias, aki egy öt éves szerződést írt alá az Atletico Madriddal.
Acuerdo con el @Inter_es para la cesión de @Vrsaljko.
➡ https://t.co/NSM9cJxUko pic.twitter.com/WTzGh6zmO3— Atlético de Madrid (@Atleti) 2018. július 31.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!