Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A bajnok Manchester City Londonban, egyből egy igazi rangadón kényszerült pályára lépni a szezon első bajnokiján. Pep Guardiola tanítványai az Arsenal vendégei voltak, amely igencsak megújuló formában van az új edző, Unai Emery kezei alatt.
Premier League – 1. forduló
Az esélyek meglehetősen egyértelműek voltak, a fogadóirodák minimum kétszer olyan esélyesnek tartották a címvédő együttest. A Cityt vezető Guardiola bizakodva várta a meccset, lévén eddig minden alkalommal legyőzte spanyol kollégáját és honfitársát, bármelyik csapat irányítása során is találkoztak.
Vissza a mai meccshez! A City a mai találkozón végig uralta a játékot, igaz, az „Ágyúsok” játékában több olyan elem is fellelhető volt, amely bizakodásra adhat majd okot. De ez ma még kevés. A labdát többet birtokló, többet is támadó kékmezesek megérdemelten nyertek. Az első félidőben Sterling a kígyótérről köszönt be Petr Cech kapujába, míg a második játékrészben Bernardo kapáslövése talált utat az Arsenal hálójába, bő tizenkét méterről.
Arsenal – Manchester City 0-2 (0-1)
Helyszín: Emirates Stadium (London); Vezette: Michael Oliver
Gólszerzők: – ill. Sterling (14. perc), Bernardo Silva (64.)
Sárgalapok: Sokratis (27. perc), Xhaka (52.), ill. Sterling (4.), De Bruyne (73.)
Összefoglaló:
https://www.youtube.com/watch?v=4n_pqt0nlQc
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…