A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
2017. nyarán új éra vette kezdetét az AC Milannál: a tulajdonos váltás következtében jó egy tucat nemzetközileg elismert futballista érkezett, ami a Rossoneri fiataljait gyakorlatilag teljes egészében elvágta a kezdőcsapattól. Így történt ez Manuel Locatelli esetében is, aki nem tudott élni azzal a kevés lehetőséggel, amit Gattuso mester biztosított neki.
A Sassuolo hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy évre kölcsönveszi kötelező vásárlási opcióval a Milan ifjú kiválóságát, Manuel Locatellit. A zöld-feketék idén 2 millió, míg jövőre 10 millió eurót utalnak át a Rossonerinek. A 20 esztendős Locatelli 63 mérkőzésen öltötte magára a patinás klub szerelését, ám csupán 34 mérkőzést játszott végig. Bár becserélései alkalmával gyakran rosszul szállt be a mérkőzésbe, és kezdőként sem tudott maradandót alkotni, védekező középpályásként – és pláne ilyen fiatalon – tipikusan nem e kevés játékperc alapján érdemes megítélni képességeit. Eladása kicsit korainak tűnt, talán egy egyszerű kölcsönszerződés mindenki számára jobb lett volna, hiszen se Biglia, se Montolivo nem lesz fiatalabb… Az új lehetőség viszont adott, a Sassuolo tipikusan az a klub, ahonnan nem képtelenség egy olasz élcsapat figyelmét felkelteni.
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…