A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
2013 nyarán szerződött a Ferencvároshoz David Mateos, aki nem kisebb klubot, mint a Real Madridot hagyta ott a zöld-fehérek invitálásáért. Ricardo Moniz csábította el a klubhoz, de Thomas Dollnál is meghatározó játékos volt. Két év után viszont elhagyta a Fradit, mert Amerikába az Orlando Cityhez vágyott. Azóta megfordult hazájában is, nyáron lejárt a szerződése, s végül Izraelbe a Hapoel Hadera együtteséhez került.
2013 nyara már öt éve volt, de akkoriban nagy szenzáció volt, hogy a Real Madridból tudott focistát venni a Fradi. Annak ellenére, hogy nem volt meghatározó játékos, mégis pályára lépett a Realban. Két évig játszott a Ferencvárosban 40 NB I-es meccsen 7 gólig jutott, ugyanis ő volt a zöld-fehérek tizenegyes rúgója is. 2015 nyaráig szimpatikus volt mindenkinek a focista, a játékosnak a klub, de azon a nyáron valami történt. Az amerikai Orlando City bejelentkezett a spanyol védőért, ő pedig menni akart. A Fradi vezetői közölték, ha kifizetik az árat amit kérnek érte mehet. Az amerikaiak pedig átutalták a kívánt pénzt, így már mehetett is egykori csapattársa a brazil Kaka után. Másfél évig maradt az Orlandónál, onnan 2017 márciusában távozott. Tavaly nyáron a spanyol harmadik ligában szereplő Real Murcia együtteséhez írt alá. Viszont nem sikerült a feljutás, s így idén nyáron távozott.
Két hete dőlt el, hogy az izraeli élvonalbeli újonc Hapoel Hadera csapatához ír alá a 31 éves középhátvéd, aki egy éves szerződés aljára kanyarította oda a nevét.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…