A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Az olaszok Lengyelország elleni 1-1-es döntetlenjét követően az Azzurri 1994-es vb-döntős csapatának híres szövetségi kapitánya, a Milan egykori edzőfejedelme, Arrigo Sacchi az intelligencia hiányát rótta fel Mario Balotelli felé – volt aki azonban még messzebb ment a tékozló fiú pocskondiázásában…
A Juventus egykori lengyel kiválósága, Zbigniew Boniek aki a ’90-es években Olaszországban edzősködött, egyenesen úgy fogalmazott a Radio Rai adásában, hogy:
“Biztos nem küldtem volna pályára egy olyan játékost, akinek legalább 15 kiló súlyfeleslege van.”
“Az összecsapást követően beszéltem is Sacchival, és egyetértettünk abban, hogy Mario nem volt felkészülve erre a meccsre, ez abszolút látszott a mozgásán. Sajnálom, hogy itt tart jelenleg, mert egyébként nagyon kedvelem őt, és emlékszem néhány korábbi mérkőzésére, ahol nagyot játszott. Jelenleg ebben a formában viszont nem alkalmas arra, hogy a válogatott mezét viselje, ezt be kell látni a vezetésnek is.”
Balotelli a ma esti, Portugália elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen biztosan nem fog pályára lépni sérülése miatt, hiszen Roberto Mancini szövetségi kapitány a 30 fős keretéből több olyan játékost is már kitett, akik nem kerülnek be a lisszaboni találkozó meccskeretébe, így a Nice támadója mellett Cristiano Biraghi, Davide Zappacosta, Lorenzo Pellegrini, Alessio Cragno, Daniele Rugani és Nicolo Zaniolo is csak külső szemlélő lesz a portugálok ellen.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…