Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
A Liverpool korábbi érdeklődése mellett immár a Manchester United is beállt azon csapatok kígyózó sorába, amelyek kiszemelték maguknak a Cagliari tehetséges középpályását, Nicoló Barellát.
A La Gazzetta dello Sport információi szerint a két fent említett angol csapat mellett teljesség igénye nélkül a Juventus, a Milan, az Inter és a Roma egyaránt le szeretné igazolni a 21 éves kora ellenére már az olasz felnőtt válogatottba is meghívóhoz jutó tehetséges középpályást.
Barella az idei szezonban a Cagliari valamennyi bajnoki mérkőzésén pályára lépett, egy gólt szerzett, mindemellett pedig a kis csapat mezőnyjátékának alapembere, éppúgy kiveszi a részét a játék szervezéséből, mint a védekezésből.
“A Cagliari kapott ajánlatokat értem, de egyelőre boldog vagyok szülővárosom csapatában. Ha lesz lehetőségem választani a Serie A és a Premier League között, akkor viszont nagyon szívesen kipróbálnám magam Angliában, csodálom azt a játékot, ami ott folyik.”
Barella jelenlegi piaci értékét 25 millió euróra tartja a Transfermarkt, de az olasz forrás szerint eladására 40 millió körüli összegért kerülhet majd sor.
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…