Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A brazil bajnokságban szereplő Flamengo csapata hivatalosan is megerősítette, hogy mindenben megegyeztek az AC Milannal Lucas Paqueta leigazolásával kapcsolatban.
Forrás: givemesport.com
A Flamengo vezetősége jelentette be a hírt, hogy Lucas Paqueta januárban az AC Milanhoz igazol sajtóértesülések szerint 35 millió euró ellenében. A 21 éves középpályást már most Kakához hasonlítják, aki szintén fantasztikus karriert tudhatott magáénak a Milannál.
Paqueta tavaly májusban került fel a Flamengo felnőtt csapatához, és eddig a szezonban is remekül szerepel: a bajnokságban eddig 25 mérkőzésen 9 gólnál és 2 gólpassznál jár. A fiatal tehetség ráadásul a múlt hónapban a brazil felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…